|
1994 óta ismerem a Hardcore gépzenét és azóta vagyok ennek a zenének a fanatikusa. 1997-ben voltam az első ilyen jellegű bulin és azóta szinte az összes ilyen jellegű őrületen ott voltam, ott vagyok. Az elmúlt 10 év alatt több száz kisebb-nagyobb rendezvényen vehettünk részt itt Magyarországon. A legnagyobbakat eddig a NARG csinálta, átlagba 2-3 bulit egy évben. DVD-ken, interneten számos látványos, nagy megapartykat láthatunk, főként Hollandiából, lenyűgöző lézershow-kat, sexy táncoslányokat, különböző show műsorokat, persze mindezeket több ezer, több tíz-ezer partyarcnak. Az ilyen videókat, bulikat csorgó nyállal nézegetjük és ámulunk-bámulunk a megvalósításukon. Mivel Magyarországon egy nagyobb jellegű bulin is jó esetben pár száz ember vesz részt, így (az elmúlt pár évet leszámítva) örülhettünk annak is ha egy nagyobb nevet el tudtak hívni a szervezők. A hangulat, a jókedv, tombolás így is volt rendszeresen, de én mégis egy nagy hiányosságot éreztem a magyar Hardcore party életben. Egyre jobban hiányzott a látvány, a show és annak elemei és egyre jobban éreztem a ilyen jellegű űrt a magyar Hardcore bulik életében. 2006 év végén kaptam egy lehetőséget a sorstól, hogy a több éve bennem rejlő, gyűlő ötleteket, talán ha egy buli erejéig is, de megpróbáljam megvalósítani. Koncepcióm az volt, hogy egy eleddig egyedi bulit csináljak több külföldi fellépővel, és végre itthon először gybberpartyn gogo/topless táncos lányokat és számos új egyedi ötletet szerettem volna bemutatni. Mivel teljesen más irányba indultam el, mint ahogyan ezt eddig megszokhatta a közönség, hatalmas kíváncsiság és lelkesedés fogadta a partyt.
2007. január 20-án volt az első Rakehell a Catch22 clubban majdnem 200 fős közönséggel. A buli kisebb-nagyobb hibák ellenére bejött az embereknek és ez által sikerült letenni az egyedi buli ötleteinek az alapkövét és szerencsére még nagyobb kíváncsiság követte a Rakehell folytatását.
A Rakehell 2-re 4 hónapot kellet várni. Külön fénytechnikussal készültünk, aki hógéppel illetve lézershow-val kápráztatta el a közönséget. 4 csinos gogo táncoslány is emelte buli hangulatát, látványát, illetve szintén itt, eddig egyedülálló módon csináltam egy negyedórás Hardcore show műsort saját zenével, melynek szerencsére nagy sikert aratott. Erre a bulira már külön merchandise részleggel készültem is csináltam, ahol sikerült megdönteni az előző rész eladási rekordját arról nem is beszélve hogy a gyorsan elfogyó árukészletre (férfi és női pólók, tangák, sapkák) megannyi utánrendelést sikerült rögzíteni.
A Rakehell 3 2008. április 19-én volt, ahol is egy római parti csónakházat béreltünk ki, ahol sok verejtékes munka árán egy nagyon egyedi, igazi underground feelingű partyhelyet sikerült varázsolni. Összesen 13 fellépő 4 országból. A fergeteges hangulatot nehezen fogják elfelejteni a résztvevők. Új koncepcióként a buli alapszínének a kéket választottam, ami visszatükröződött a dizájnban is. 2 gogo táncoslány, látványos színpadi Hardcore jelenetek, kék lézershow, az elmaradhatatlan hógép, UV ágyú, rengeteg fajta Rakehell 3-as merchandise is emelte az este hangulatát a közel 200 fős közönségnek.
Tervem továbbra is, hogy minnél nagyobb és látványosabb bulikat szervezzek és az elöző buli látványát, színvonalát, hangulatát fokozzam,ameddig csak lehet.
Közel egy éve alapítottuk meg a Members Of Rakehell-t. A társaság tagjai: Dr Folli, aki már nagyon rég óra kever zenéket és számos bulin lépett már fel, illetve 2 saját zenét író live act: Lezlie és Dr. Szadofucker, akik régi barátaim, és tehetséges zeneírók. Én, mint SpeedCrusher, maximum 30 perces Hardcore show műsorokat csinálok, gogo táncoslányokkal, különböző koreográfiákkal, látványos effektekkel. Az 5. tag Hakkuuuh, aki Rakehell honlap médiafelelőse és webmastere valamint kameratrükközője. Ezzel az egyedi kis csapattal próbálunk meg minnél több és nagyobb bulikba bekerülni, sikeres szereplést főleg külföldön, a Rakehell nevét erősítve, terjesztve a nagyvilágba. Megalakulásunk óta a Rakehell tagok játszottak már Bécsben, Prágában, Münchenben és Ingolstadtban is, és szerencsére fellépésükkel mindenhol nagy sikert arattak.
Sajnos a gazdasági válság a szórakoztató iparban is erősen éreztette hetásást. Sötét ómenként magasodott a elöttünk a tudat hogy az abban az időszakra tett bulik sorra veszteségesek voltak. Bizakodva kezdtünk bele a Rakehell 4 szervezésébe. A sejtések sajnos be is bizonyosodtak, nagyon kevés gabber volt jelen, sok vidéki jelezte már a buli előtt is hogy valószínűleg nem lesz pénze és így nem tud majd eljönni. Így hát az elmaradt vendégsereg miatt nem hozta a várt, remélt eredményeket ez a 3 hónapig szervezett projekt, mégis, mindezek ellenére életem egyik legjobb hangulatú bulija lett, köszönhetően a Magyarországon rekordszámúnak tekinthető külföldinek, egyesek még képesek voltak (pl. a német gabberek) minibuszt is szervezni, így az ember a táncparketten egy igazi, családias, nagyon baráti buliban érezhette magát németekkel, osztrákokkal, szlovákokkal és a csehek fanatikusaival. A buli másik említésre méltó pozitívuma, a lélegzetelállító látvány volt, méghozzá a lézershow, ami ezen a kis helyen egy olyan gyönyörű, hihetetlen feelinget adott, amit eddig még Magyarországon egy Hardcore buliban sem láthattunk. Pénzügyileg tehát bukás volt a Rakehell 4, mégis élményszinten meg nyereséges. Ennek a bukásnak a hatása miatt sokáig vaciláltam, hogy belefogjak-e még ilyen volumenü projectbe, de végül úgy döntöttem, hogy ha szerzek egy jó bulihelyet, és szerzek egy holland nagy nevet reális áron, csak akkor vágok bele a folytatásba. Végül november közepén találtam egy igényes, jó helyet jó feltételekkel, találtam hosszú levelezések árán egy nem nagy, hanem az egyik legnagyobb nevet a Hardcore világában, DJ Dano-t és ezzel párhuzamosan sikerült szintén nagyon baráti feltételekkel megállapodni egy másik Hardcore legendával, Xol Dog 400 személyében aki már nagyon megválogatja hogy hol vállal fellépést. Így végül nem egy nagy hanem egyenesen két nagy nevet sikerült lebookingolni.
A buli napján elmentünk a Rakehell csapattal és a két Hardcore legendával vacsorázni egy igazi magyaros étterembe. A hangulat nagyon jó volt, mind Dano-ban, mind Xol Dog-ban is egy közvetlen, jófej embert ismertünk meg. A Rakehell 5 fantasztikus volt! 130 partyarc+ a V.I.P., brutális hangulat, amit jól bizonyít, hogy a tombolásunk mértéke és az ez általi hatása tönkretette a szórakozóhely klímaberendezését, így megint egy Rakehell 1-ből jól ismert "páraparty"-ba ment át a buli másik fele :). A Rakehell 5 merchandise is nagyon jól fogyott. Lényegében elmondhatjuk, hogy ilyen lelkes közönségnek már érdemes bulikat csinálni, igaz, sajnos már kevesebb költségvetéssel, mint ez a mostani volt.
Lelkes lendülettel vetettem tehát újra bele magam a hatodik Rakehell szervezésébe még a 2010-es évben.
Hosszú levelezések árán sikerült jó feltételekkel elcsalni Magyarországra a világ egyik leghíresebb speedcore csapatát, a Gabba Front Berlin-t és egy másik híres német Dj-t, E-RAYzor-t, aki egyenesen egy amerikai turnéról fog majd érkezni hozzánk. A buli helyszíne a Soroksári úti Gyár lesz, ami az elmúlt fél évben rengeteg pozitív változáson ment keresztül, és ennek köszönhetően, újra van lehetőség 2 termes bulit csinálni, amit ki is használok, még pedig úgy, hogy a kisebb teremben is Hardcore lesz, csak éppen nem a klasszikus, népszerűbb stílusok előadóival, hanem az elvontabb, underground-osabb vonulatot képvselő Dj-kel, így ezáltal azok is jól járnak, akik nem a populárisabb Hardcore zenéket részesítik elönyben.
Az elmélet elvileg megint jó, a kérdés tehát a szokásos: elmélet=gyakorlat?
SpeedCrusher
2011
|